Evermore 1.fejezet

Az 1.fejezet-et én (Chinty) hoztam, remélem mindenkinek elnyeri a teszését.Az már biztos hogy Waneeey hozza a következőt.De majd meglátjuk.A komi határ:3 komi.Ez szerintem nem sok hisze vagy 11 rendszeres olvasonk!Jó olvasást!

1.Viszont látás

(Bella szemszöge)

Édes apám meleg mosolya, csillogó szeme és kedves arca számomra megszokott volt.De amikor megtudta hogy a Románok egy csapat újszülött vámpírt hoztak létre a Volturi elpusztitására, tekintete fagyott volt, ajkain egy látszottak a kifelé nyuló fogaitól, szemei feketén csilogtak a dühtől akárcsak Marcusé és Aroé.A bácsikáim tekintete szinte már megszokottá vált, de apától ez nagyon ritka és félelmetes.
-Mit tehetünk?-kérdezte Marcus.
-Szerintem csak annyit hogy harcolunk!-mondta apa.-Erősebbek vagyunk!
-Itt nem ez a lényeg!-mondta Aro fejcsoválva.-Háborút bárorú követ és egyre csak fogyatkozunk!
-Talán ha segitséget kérünk...-kezdte apa.-...Carlise és családja biztos a rendelkezésünre áll majd!
-Talán, de mi a garancia hogy harcolni is akarnak?-kérdezte Marcus.
-Isabella, az lenne a legjobb ha te most a szobádba mennél!-suttogta anya a fülembe, mit sem törödve a melletünk épp vitázó királyokkal.Annyira utáltam amikor Isabellának hív, egyszűen képtelenek voltak apával felfogni hogy én a Bellát szeretem.Az Isabella olyan régies, viszont a Bella az  pont hozzám való.
-Rendben!-suttogtam vissza majd felmentem a szobámba.Vettem egy meleg fürdöt és hoszú percekig csak ásztattam magam.Ebbe a fürdöbe akár 4 ember/vámpír is elférne.A meleg víz, találkozott a testemből jövő forrósággal és tisztán látni lehetet a feljövő füstöt.A szívem egyenletlenül verdesett a helyén, és csak remélni tudtam hogy mihamarabb vége lesz ennek a napnak.
Kimásztam a vízből majd megtürölköztem, a hajamat pedig beszáritottam,teljesen biztosra mentem amikor ismét elindultam felelé, hogy beszélhessek anyával.
De amikor leértem anya éppen egy nem kis vezsekedést folytatott apa feleségével, akivel azóta sem vált el mióta megszülettem.Azt mondta egyszer ez nem meny ilyen egyszerűen, még akkor sem ha tiszta szívből szereti anyát.
-Gianna, meg kell értened!-mondta Sulpicia.Aro felesége is beszált a szóváltásba.
-De Isabella még nem állt le a nővekedésben!-mondta siron túli hangon.-Nincs még 10 éves sem, és máris úgy néz ki mint egy 18 éves tinédzer, ha nem töbnek!Amint betölti a 15-öt már egy öreg nyanya lesz.
Miútán végre felfogták hogy én is ott álok elhalgattak, apa pedig kitárta előttem a karját.De nem mozdultam, mert anyának igaza volt, végülis ha már nem bagyok sem ember, sem vámpír.Mert én mind a kettő vagyok egyszerre, megtehetnék hogy átváltoztatnak, de nem teszik.5 évem sincs hátra, és ez tény.Legalább annyit élhetnék aminnyeit egy ember, de nem.Azt hiszem már bele is törödtem.
-Igaza van Giannának!-mondta apa és csalodottan leeresztette a felém tárt kezét.-Nem fogom elhanya golni a lányomat.Tovább keresük a válszt, még akkor is ha kevesebben leszünk a Románok ellen.
-Pont ezért kellenek a Cullenek!-mondta elgondolkozva Aro.
-Gianna, szerelmem!-anya összerezent a szerelmem megnevezére és a modtohám is.Még mindig nem szokta meg, habár Ő a felesége mást szeret.-Felhivnád Carlise Cullen-t?És értesitenéd a halottakról?
-Persze, Caius!-monty anya majd már ott sem volt.
-Azt hiszem, felkéne késziteni a harcra a szolgáinkat, testvéreim.-mondta Aro, a szólga szolra felhuztam a számat.
-Igen!-mondta egyszerre apa és Marcus.
Leültem az apám mellet lévő székre, kezemet az ővébe helyeztem majd elgondolkoztam. Ismét a sráccal álmodtam, az arany szemű srccal akit még születésemkor láttam és őrökre bevéstem az arcát a fejembe és a szívembe...

(Edward szemszöge)

Amikor Carlise telefona megcsörent Alicenek látomása támadt és én mindent láttam.Aro, Marcus és Caius egy gyülésen vannak, beszélgetnek a Románokról és persze rólunk hogy talán segitenénk. Egy fenét...-gondoltam, de amikor megláttam az épp akkor betoppanó Isabellát a gondolat elszállt.Nagyon szép, nagy lány lett.Röpke 10 év allat.De azt nem tagadhatom hogy Ő akkor is szép volt amikor a kezemben tarthattam még kisgyerekként.A viszont látás pillanat csodálatos volt, habár Ő engem nem látott.Gianna szavai megiesztették Isabellát, és engem is. A gyors nővekedés...
Miútán carlise letette felénk fordult és én egyből rávágtam a gondolatomat.
-Mennyünk!
-Még el sem mondtam hogy mi a helyzett!-nevetett fel Carlise.-Gianna hivott és segitséget kért, vagyis két dolgot kért tőlünk.
-Nem csak a Román által létre hozott újszulött vámpírokról beszéltetek?-kérdeztem.-És persze arról hogy segitsünk!
-Nem!-válaszolta.De már ki is olvastam a gondolatai közül a választ.Gianna szeretné, ha mind eközben Carlise és én megfejtenénk Isabella gyors fejlödésének okát.Mert ha így folytatodik 15 évesen meghal...
-Értem!-mondtam.-Ebben is a segitségére leszünk!
-Már mint lesz egy kis bugyó?-kérdezte lelkesen Emmet.
-Az lesz!-válaszoltam komoran.-De én a másik próblémára jobban oda fogok figyelni!-valottam be majd felmentem a szobába és átöltöztem, mire lementem mindenki készen állt az indulásra.Alice még egy böröndött is szorongatott.
-Láttam hogy jól meg leszünk, Bellával!-mondta lelkesen.
-A neve Isabella!-mondtam de meg meg is bántam amikor láttam a látommását miszerint Bella megkér minket hogy szólitsuk Bellának...legalánn mi ha már a családja nem.
Felkuncogtam.És bekellet valjam hogy ez egy jól eső kuncogás volt.
-Még el kell intéznam valamit!-szólt közbe Carlise.-De ha gondoljátok induljatok el, nélkülem.
-Megvárunk!-döbta le a böröndött Alice, őt követően Rosali is azt tette.-Láttam!
-Kis idegesitő kobold vagy,hugi!-jegyeztük meg egyszerre Emmetel.

(Bella szemszöge)

Anya amikor visszajöt értesitett benünket hogy Carlise azt mondta még megbeszéli a családjával, de nagy esély van arra hogy eljönnek.De nekünk nem esélyek kellet, hanem az hogy el is jöjenek.
Édesapám ölelő karjaiban vert el az a rosz állom és jó mélyen elaludtam.A Románokkal álmodtam, a sráccal akit beloptam a szívembe, és magammal.És egy őreg nővel aki minden bizonnyal én voltam, 99% esély volt rá.Apa mély hangja rántott ki az álomból és ismeretlen illatokat éreztem, egyből szimatólni kezdtem.Nem is voltak olyan ismeretlenek, csak a tudatalattimban jöhettem rá hogy igen!Én már éreztem ehez hasonlót.
-Aro,Marcu,Caius!-halottam meg egy ismerős férfi hangot.-Olyan rég találkoztunk!
Amikor végig mérte a férfit elképedtem, mert én ismertem.Ebben biztos volt.Szőke kissé göndör fürtyei voltak, aranybarna szemei és nyugodt arca.Mellete egy sárgarépa színű hajú nő sétált és kellemes mosollyal az arcán. Mögöttük pedig még5 fiatal vámpír.Az egyiket felismertem, álmomból, azt hiszem. Amikor tekintetünk találkozott szinte teljesen nyugodt voltaam, szívem autómatikusan gyors fokozatra lépett.Apa meghalotta ezért a fülembe suttogot egy Ne félj!-t.Csak hogy én nem féltem, sött, boldog voltam. Kibujtam apa öléből és közelebb mentem majd anya mögé bújtam.A fiú olyan volt mint álmaim legmélyén.Bronzvöröségigérő kocos haj.Tökéletes arc, melyen egy édes féloldalas mosoly termült szét.A többi ,,gyerekről,, meg is feledkeztem.Csak őt néztem.
-Barátaim!-harsongta Aro.-Micsoda meglepetés.
-Csak neked!-morogtam kellemetleűl ,mire majdnem mindenki felnevetett.Apa egy figyelmeztető pillantást küldött felém.Miszerint ezt már megbeszéltük kislányom!-Bocsánat!
-Amint gianna értesitett jöttünk!-mondta a szőszi férfi.Bekéne mutatkozni, mindenkinek.Mindha olvastak volna a gondolataimba.-Azt hiszem itt nem ismer mindenki, mindket.-egy jelentöségteljes pillantás küldött felém.-A nevem Carlise!Ők itt a családom.A feleségem Esme.-mutatott a mellete álló nőre.-Ők itt pedig Alice, Rosali,Jasper Emmet és Edward.-Edward volt a srác az álmamból aki egy féloldalas mosolyt lövelt felém.Szó szerint.
Kissé meginogtam de amikor apára néztem egy szigorú pillantást kaptam.Idelye bemutatkozni!-gondoltam.
-A nevem Isabella Volturi!-mondtam.-De kérlek hivjatok Bellának...legalább ti.
Egy kisseb kuncogás jött fel a manó szerű lányból akit Alicenek hívnak és Edwardból.